Virtuális túránk

Rólunk írták



Nagyanyám, amikor valamelyik unokáját meg akarta szólítani, végigsorolta az összeset, míg végre beletrafált annak a nevébe, akinek mondani akart valamit; ez a szertartás legendássá vált a családban.



Anyám minden alkalommal elmondta, ha mondjuk Király-bácsinál, a régi úri szabók egyik utolsó mohikánjánál járt (ez külön legenda, egyszer még írok róla): .Ha már úgyis ott jártam a Fürdő, akarom mondani Tisza István, jaj dehogy, szóval a József Attila utcában.

Boldogabb országokban sem egyetlen emberéletnek, sem generációknak nem kell megküzdeni a rendszer- és kurzusváltozások e járványával, Londonban és Párizsban az utcák és terek évszázadosak. Bartók, amikor minden komolyabb anyagi háttér nélkül Amerikába emigrált, híres búcsúlevelében fő indokként azt írta, hogy nem tud olyan országban élni, ahol az Andrássy úti Köröndöt arról a személyről nevezik el, akiről elnevezték. (Még attól is irtózott, hogy leírja Hitler nevét. Biztonság kedvéért leírom, hogy ama Körönd a mai Kodály-körönd, a két mestert még itt is összefűzi a sors.) Gondolom, ifjabbak számára is közismert az Andrássy.Sztálin.Népköztársaság.Andrássy út, az Oktogon.Mussolini.November 7..Oktogon, a Berlini.Marx.Nyugati tér kálváriája, és még sorolhatnám a végtelenségig. (De ha már témánál vagyok: például a Gorkij fasort a szép Városligeti fasor kedvéért sem fosztottam volna meg Maxim Gorkijtól. Viszont az 1945 után jogfosztott budai Görgey Artúr utcát köszönöm az amúgy is szimpatikus Újpestnek, nem csak a család, hanem a tisztességes, józanul gondolkodó nemzet nevében is.)

Jócskán elkalandoztam, szokásom szerint, de tulajdonképpen nem is annyira, mert miközben mindez eszembe jutott, párommal és osztrák barátnőjével a rég nem látott Váci utcában bóklásztunk, s bár változatlanul nevét őrző tengelye a Belvárosnak, változatlannak nem mondható. Például ki emlékszik már arra, magam is szinte elfelejtettem, hogy nem is a történelem előtti időkben lett sétálóutca. Tán a hetvenes években. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy azelőtt autók és buszok jártak itt. Fantasztikus élmény volt a Budapesten még szokatlan sétálóutca premierje, korzó a Dunakorzó mellett. A Váci utca rendszereket kiálló tradíciója olyan erős, hogy e városrendező változás után, sőt, amikor jóval később a déli, ódonabb és számomra varázslatosabb Váci utca is a gyalogosoké lett és fantasztikus virágzásnak indult, az Erzsébet-hídfővel kettévágott, pár száz méternyi hézaggal, szervesen egyáltalán nem összetartozó két Váci utca ma is féltékenyen őrzi nevét. Mindkettő annyira másképp patinás, annyira más karakterű, hogy érdemes volna valamilyen jelzővel hivatalosan is megkülönböztetni a kettőt egymástól.

Miközben nálam sokkal fiatalabb páromat és osztrák barátnőjét eme ódon történetekkel traktáltam, és végignéztük a hölgyek számára érdekes kirakatokat, az utcára kiállított, jól ismert Ottó-figura invitálására sok év óta először figyelve, betértünk a Sörforrás nevű lokalitásba. Mindenekelőtt egy pohár sörre vágytunk, és itt mindannyiunk kellemes meglepetésére a Sörforrás névhez méltó Pilzeni Ősforrás (Pilsner Urquell) sörét csapolják, abszolút kedvencemet. Barátnőnk nagyot nőtt a szememben, amikor kiderült, hogy az ő kedvenc söre is ez.

Egyébként a beltér is kellemes meglepetés. Rusztikus söröző helyett kényelmes, finoman visszafogott, elegáns bőrfotelokkal, ízléses lámpákkal berendezett étterem fogad. Először csak némi sör alá való falatokra gondoltunk, de a lazac édes chiliszószban, libamáj tokaji mártásban, szarvasgomba lilahagyma lekvárral és a kacsamell füstölt fürjtojással ízelítőként annyira jó volt, hogy az egészet kineveztük előételnek, és rendeltünk egy gusztusosan hangzó vargányát vaslapon pirítva (nem csak leírva volt gusztusos), és libamájszeleteket, fahéjas sült almával, jázmin rizzsel. Nagy gourmand-nak számító vendégünk el volt ragadtatva, és kijelentette, hogy legközelebbi látogatásakor itt akarja kezdeni.

Görgey Gábor, fn.hu

Forrás